Számos kórkép esetén meglehetősen biztosan tudjuk, mi váltja ki és egyértelműek a tünetek is, így a diagnózis könnyen felállítható. Vannak azonban olyan komplex patomechanizmusú betegségek (a reumatológia tárgykörében például meglehetősen sok ilyen létezik), amelyeknél nem egyértelmű, hogy mikor kezdődött a betegség, konkrétan melyik betegségről van szó egy rokon betegséghalmazban, illetve hogy egy betegség több alcsoportjából melyik az éppen vizsgált.
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására fejlesztették ki a diagnosztikus kritériumrendszereket, a klasszifikációs kritériumrendszereket és a "betegség definícióját". Ezek a fogalmak gyakran felcserélődnek a szakirodalomban és okoznak némi zavart és félreértés.
A szakirodalomban publikált kritériumrendszerek többsége klasszifikációs kritériumrendszer és nem diagnosztikus kritériumrendszer. A klasszifikációs kritériumrendszerek kidolgozása során egy adott ismert diagnózisú betegcsoport különböző alcsoportjaiból válogatják össze azokat a tulajdonságokat, amelyek lehetővé teszik az adott betegség azonosítását és elkülönítését hasonló betegségektől. Bár a cikkekben mindig felhívják a figyelmet, hogy ezeket a kritériumokat ne használjuk egy adott betegben a diagnózis felállítása céljából, mégis a hétköznapokban gyakran ezt tesszük.
A legtöbb reumatológiai kórképben (szisztémás autoimmun betegségek, gyulladásos ízületi betegségek) nem pontosan értjük/ismerjük a kialakulás okait, és nincs egy "gold standard", amivel megkülönböztethetjük egy másik betegségtől, vagy akár a normális/egészséges állapottól. Könnyebben érthető, ha pl. a cukorbetegséget vesszük, ahol a magas vércukorszint teszi egyértelművé a diagnózist, vagy a magasvérnyomás betegséget, ahol a tartósan emelkedett vérnyomásértékek alapján állítjuk fel a betegséget (és aztán döntően ezen értékek alapján tudjuk monitorozni a kezelés hatékonyságát is).
Általában a klasszifikációs kritériumrendszerek jóval "szigorúbbak", mivel ezek célja egy biztos diagnózisú homogén betegcsoport azonosítása, amely aztán bevonható vizsgálatokba is és a kritériumrendszer ki tudja szűrni az atípusos eseteket is, amelyek várhatóan másképp reagálnának.
A klinikus célja valójában a betegség korai (lehetőleg biztos) diagnosztizálása és korai megfelelő kezelése, hogy megakadályozza a célszervek maradandó károsodását. Ez a reumatológiai kórképekben is bizonyított tény.
Éppen ezért a reumatológiában (és valószínűleg az orvostudomány egyéb területein is) az új diagnosztikus kritériumrendszerek (pl. szeronegatív spondylarthropathiákban, vagy a szisztémás sclerosisban) a betegség korai stádiumában már jelentkező tüneteket tartalmazzák és céljuk, hogy minél korábban felállítható legyen a diagnózis, ami alapján elkezdhetjük kezelni vagy, amennyiben nem szükséges, akkor egyelőre csak rendszeresen monitorozni a beteget.
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására fejlesztették ki a diagnosztikus kritériumrendszereket, a klasszifikációs kritériumrendszereket és a "betegség definícióját". Ezek a fogalmak gyakran felcserélődnek a szakirodalomban és okoznak némi zavart és félreértés.
A szakirodalomban publikált kritériumrendszerek többsége klasszifikációs kritériumrendszer és nem diagnosztikus kritériumrendszer. A klasszifikációs kritériumrendszerek kidolgozása során egy adott ismert diagnózisú betegcsoport különböző alcsoportjaiból válogatják össze azokat a tulajdonságokat, amelyek lehetővé teszik az adott betegség azonosítását és elkülönítését hasonló betegségektől. Bár a cikkekben mindig felhívják a figyelmet, hogy ezeket a kritériumokat ne használjuk egy adott betegben a diagnózis felállítása céljából, mégis a hétköznapokban gyakran ezt tesszük.
A legtöbb reumatológiai kórképben (szisztémás autoimmun betegségek, gyulladásos ízületi betegségek) nem pontosan értjük/ismerjük a kialakulás okait, és nincs egy "gold standard", amivel megkülönböztethetjük egy másik betegségtől, vagy akár a normális/egészséges állapottól. Könnyebben érthető, ha pl. a cukorbetegséget vesszük, ahol a magas vércukorszint teszi egyértelművé a diagnózist, vagy a magasvérnyomás betegséget, ahol a tartósan emelkedett vérnyomásértékek alapján állítjuk fel a betegséget (és aztán döntően ezen értékek alapján tudjuk monitorozni a kezelés hatékonyságát is).
Általában a klasszifikációs kritériumrendszerek jóval "szigorúbbak", mivel ezek célja egy biztos diagnózisú homogén betegcsoport azonosítása, amely aztán bevonható vizsgálatokba is és a kritériumrendszer ki tudja szűrni az atípusos eseteket is, amelyek várhatóan másképp reagálnának.
A klinikus célja valójában a betegség korai (lehetőleg biztos) diagnosztizálása és korai megfelelő kezelése, hogy megakadályozza a célszervek maradandó károsodását. Ez a reumatológiai kórképekben is bizonyított tény.
Éppen ezért a reumatológiában (és valószínűleg az orvostudomány egyéb területein is) az új diagnosztikus kritériumrendszerek (pl. szeronegatív spondylarthropathiákban, vagy a szisztémás sclerosisban) a betegség korai stádiumában már jelentkező tüneteket tartalmazzák és céljuk, hogy minél korábban felállítható legyen a diagnózis, ami alapján elkezdhetjük kezelni vagy, amennyiben nem szükséges, akkor egyelőre csak rendszeresen monitorozni a beteget.
